Ember tervez

Lassan itt az év utolsó napja, és még ha nem is vagyok igazán gyakorlatias (de a jövő évi terveim között szerepel 🙂 ), azt mondják a nagyok, meg kell pihenni és végig kell gondolni az elmúlt év történéseit.

Még sosem csináltam ilyesmit. Egyrészt azért nem, mert pedagógusként nem zárom le az évet. Sőt. Majd csak most jön a neheze. Másrészt mindig annyi dolgot sikerül egy évbe sürítenem, hogy már attól elfáradok, ha elkezdek rajta gondolkodni.

A reggeli kávét iszogattam és böngésztem a neten. Valami jó naptárt kerestem a jövő évre, ami nem túl nagy, elfér a táskámban, színes, praktikus. Rátaláltam Panyi Zsuzsi tesztjére:  http://blog.panyizsuzsi.hu/a-3-legjobb-tervezonaptar-tesztje/. Persze rögtön vérszemet kaptam és 2 órán keresztül kis aranyos matricák után kutattam…Végül sikerült kompromisszumot kötni magammal és vásároltam egy nagyon cuki madaras filofaxot. ( Ha megérkezik megmutatom). Idáig (mármint a naptár részig) minden évben eljutok, csak aztán az időbeosztásom csúszik össze teljesen. No, most egészen másképp lesz. Főleg ilyen szép kis bigyóval. 🙂

Miközben neteztem, keresgéltem, szembejött velem ez a honlap: http://yearcompass.com/ . Nincsenek véletlenek. Már egyszer a kezembe nyomták a kinyomtatott verziót is, de akkor valahogy nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Most azonban éreztem, hogy ez kell nekem. Kell hozzá némi bátorság és elég sok idő, de ennyit egy évben mindenképpen szánnunk kell magunkra, nem? Ha elolvassátok a honlapot, láthatjátok, hogy ki lehet nyomtatni az évlezáró-évtervezőt. Csatlakozhattok a facebook eseményhez: https://www.facebook.com/events/718361528340764/ , de elkészíthetitek magányosan, vagy barátokkal, családdal közösen. A két utóbbi igazi telefon és internetmentes kikapcsolódás. Vágjatok bele, én mindenképpen megcsinálom!

Na, ki csatlakozik?

#yearcompass

img_2527

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.